Majálisszerűség volt Kaposváron, a donneri városrészben, a Kapos folyó közelében: nyárbúcsúztató ingyen kaja, ingyen piával. Kevesen kaptak meghívót, inkább a zajra mentek az emberek. Szita Károly polgármester is ott volt, és megkóstolta Vida Árpád főztjét. A kiküldött riporterek faggatták az összegyűlteket közérzetükről, kevés sikerrel. Ingyen sörrel a kezében ugyanis senki nem fakad panaszra. Pedig lehetne: A Kapos partján élőket a folyó milyensége nyugtalanítja, persze, hogy érzékenyen érint bennünket a vezetőink szájából elhangzó buta érvelés: "Ja, a Kapos nem Kaposváré". Már kialakulhatna valamilyen kommunikáció a pécsi Vízügyi Igazgatósággal a lakók és a város érdekében, nem bánnám. A folyó gátját, medrét sem ártana rendben tartani. Egy szakembertől azt hallottam, hogy a folyó medréből félméter kotradék a gátra kirakva egy méterrel emeli meg a védelmet. A mostanában sokasodó felhőszakadások is sürgetnék a munka elvégzését.
A mi utcánkban, a Kapos folyó mellett a szennyvíz is nagy gond, egyórás eső után már veszélyezteti a lakásokat. Korábban a gerincvezetékeket évente legalább egyszer átmosták. Kíváncsi lennék pl. a csatorna díjat mire használják, amit mi becsülettel befizetünk.
Persze azért sok vidám fotót készítettem a népvidámító rendezvényről: