Csíkóstőttősön, a szülőházamban már négy és fél éve rendeztek kiállítást a fényképeimből, most találtam meg a fényképeket róla, és a prospektust, amiben érzelgős hangot ütöttem meg:
"A sors, az idő felröppentett bennünket más tájra, más vidékre, de most nagymama sírjánál állok egyedül Tőttősön. Olvasom a neveket, emlékek jönnek: bányászzenekar, tárogató szomorú hangja, fehér ruhás lányok, Róza néni. Jó lenne ha valaki segítene! - Zsuzsi, szólj már! Arcokra, emberekre, nevekre te mindig jobban emlékeztél. Már ott vagy az égiek között, ott vannak a szorgalmas, dolgos életet élő szüleim, és a 17 éves lányom. Emlékekért a temetőből eljövet Bözsi nénihez lehet beugrani, ő még mindendre emlékszik. (...)
Én is már régen születtem, amikor megkezdődött a németek kitelepítése: 1948. május tizedikén. A munkám a régi korok tárgyaiban, elsárgult képekben, az élet minden rezdülését, örömét, tragikumát keresni. Ezt a naponta megélt örömöt szeretném megosztani, bemutatni könyveimmel, képeimmel ebben a házban, amelyben születtem."
