HTML

Bözsy

Bözsy blogja fotókról, színházról, szövésről, meg minden másról. Pozitív blog Kaposvárról.

Friss topikok

Linkblog

Második százévemet ünnepelhetem

bözsy 2011.03.17. 00:38

Tisztelt Igazgató Úr!

Tudomásomra jutott, hogy a kaposvári Gárdonyi Iskola a 100 éves jubileumi ünnepségére készül, ez alkalomból küldöm az iskolai emlékeimet. Nehéz és küzdelmes volt az a két év, amíg oda jártam 1960-62-ig, de nagyon sokat jelentett nekem.
 
1960-ban írattak be a szüleim a Cseri iskolába (a későbbi Gárdonyiba). Aput, Majláth Györgyöt - akit Dunaszerdahelyről telepítettek ki - a Kaposvári Állami Gazdaságba helyezték át agronómusként, és a Cseri-majorban kapott szolgálati lakást.
 
"Honnan jöttél, Lótöttösről?" - kérdezték az elején gúnyolódva az osztálytársaim, de mikor azt válaszoltam nekik, hogy a szülőhelyem, Csikóstőttős mezőváros, felhagytak a gúnyolódással. Ami miatt mégis hátrányban voltam, hogy egy olyan vidéki kisiskolából érkeztem, Szentgáloskérről, ahol négy évfolyam járt egy osztályba, és még oroszt sem tanultunk. Hetedikben, a Gárdonyiban töltött első évemben megértem felzárkózni, nyolcadikban jutottam el arra a szintre, hogy gimnáziumba mehettem.
 
A Gárdonyiban akkor még a városiak és a cseriek külön kasztnak számítottak, a Kapos folyó volt a demarkációs vonal. Első utam még fakorlátos hídon vezetett Cserbe. A következő években itt utat építettek, majd betonhíd ívelte át a Kapos folyót. Egy felismerhetetlen kőszobrot is állítottak a könyvtár elé, emlékszem, sokat találgattuk, mit is ábrázolhat.
 
Az iskola E-alakú, óriásinak tűnő épületében hagyományai szerint szigorú szabályok uralkodtak: külön osztályba jártak a lányok és a fiúk. A folyosón szünetekben, kettes sorokban a lányok balra, a fiúk jobbra sétáltak, és a barátságtalan udvaron sem találkozhattunk.
 
Csak délutánonként ismerkedhettünk az iskolával szembeni könyvtárban, ahol Nádaskay Réka könyvtáros 30 lelkes diákkal ifjúsági klubot alapított, és író- olvasótalálkozókat szervezett. A találkozók erősítették bennünk az igényt az olvasásra, a klubban a vélemények ütköztetése mellett életre szóló barátságok, sőt házasságok is köttettek. Gulyás Erzsébet barátnőm Nédli Imrével, Ambrus Mari pedig Steiner Tiborral kötött házasságot, de még több házasság is született évekkel később az itt kialakult klubbarátságokból, sőt még a gyerekeik között is.
 
Rengeteg emberséget tanultunk a Gárdonyiban. Osztályfőnököm dr. Magony Józsefné egy életre példát adott a családszeretetre, igényt magunkkal szemben, és a környezetünk iránt. Nemcsak tanított bennünket a szép beszédre, az örömmel és szeretettel végzett munkára, de példát is mutatott: szeretettel, tisztelettel beszélt szülőkkel, gyerekekkel egyaránt. Beszélgetett velünk az előttünk álló életről is, hogy mit tehet egy nő, mint leendő anya a családért. Emlékszem, hogy megmutatta a lányainak kötött és varrt ruhácskákat is. Számomra egy hős volt: egyrészt felkészített a középiskolai tanulmányokra, de a származásomat is úgy jelölte meg a felvételi lapon, hogy ne utasítsanak el. Értelmiségi helyett paraszt származásúnak írt, és ezt csak később tudtam meg.
 
Martinka tanár bácsi kézilabdázással kreált belőlünk csapatot. Télen pedig, amikor befagyott a Kapos medre, az iskola mögötti, zsombékos berek remek terepet adott ahhoz, hogy korcsolyázni vigyen minket. Itt még mi lányok is jéghokiztunk. Martinka Zoltán később a Gyakorló Általános Iskolában a gyerekeimet is tanította. Mikor nyolcadik végén, búcsúzóul szerenádot adtunk neki, a tangóharmonikájával kísérte az énekünket. 
 
Farkas Béla rajzszakköreit is mindig tömegesen látogattuk, mert elhitette velünk, hogy nagyon jó dolgokat művelünk, és eközben hatásos ízlésnevelést végzett. Horváth István történelemtanárba a fél iskola szerelmes volt: nem véletlenül szavaztunk arra, hogy ő kongassa meg ballagásunkkor az utolsó sétánkra szólító kis harangot.
 
Sokat köszönhettünk Légár Irén tanár néninek az énekkar vezetőjének, megéreztette velünk a közös éneklés örömét, felléptünk ünnepségeken és városi rendezvényeken is. Később a Táncsics Gimnázium énekkarában és a Vikár Béla Kórusban is énekeltem. Bár a fizika-kémia tantárgyak nem tartoztak a kedvenceim közé, igazságtalan lennék, ha kihagynám Miklai és Magyari tanár bácsikat, akik mindig lenyűgöztek a tudásukkal. Várvízi tanár néni a nyári táborok gondos szervezője volt, amiken sohasem unatkoztunk. A tábor befejezését jelentő hajókirándulásról nagy felfedezésekkel tértünk haza: végre megtapasztalhattuk a fiúk érdeklődését, sőt Csendes Csaba iskolatársam olyan lovagias volt, hogy elkerüljem a fagyhalált, a vállamra terítette a melegítőfölsőjét.
 
Abban az időben szocialista brigádok támogatták anyagilag a rendezvényeinket, a mi csapatunkat a Vajüzem egyik brigádja segítette: remek klubdélutánokat rendeztünk, őrsi foglalkozásokat, és a kirándulásainkra is elhívtuk a brigád tagjait.
 
Az iskola a második évemben, 1962-ben vette fel Gárdonyi Géza író nevét, szép ünnepség volt az iskola épülete előtt. Barcsy Lajos igazgató bácsi beszéde után Magyar Miklós szavalt el egy Ady Endre-verset, és Varga Miklós Gárdonyi mellszobrát is felavatták.
 
1962-ben végeztem a Gárdonyiban, 1966-ban a kaposvári Táncsics Gimnáziumban. A fotografálás mesterségét tanulom egy életen át, előbb a Cseri úton Lőkös Ottó fényképészmesternél szakmunkástanulóként, majd a Somogyi Néplapnál fotóriporterkedtem 7 évig, aztán a Somogy Megyei Múzeumnál 32 évig fotóztam.
 
Már négy éve nyugdíjas vagyok, de azóta is mindent lefotózok: a kertem virágait, bogarait, madarait, és mindent, ami körülöttem történik. Kedvemre űzhetem régi vágyamat, a színházi fotózást is.
 
Negyven éve élek házasságban. Három gyermekem született, és eddig három unokám. Hangversenyekre járok, szövök, és nagyon szeretek főzni.
 
Az ünnepségre válogatást adok az évek során készült múzeumi munkáimból, amik egy-egy kiállítás háttéranyagát képezték, a megjelent katalógusok, kiadványok, képeslapok, plakátok gyűjteményét, valamint a fiammal, Gőzsy Zoltán történésszel együtt készített „A somogyi levéltár üvegablakai” című könyv fotóanyagát. Kiállításon szeretnék emléket állítani két hajdani iskolatársamnak, Dr Takács Éva történésznek, egyetemi tanárnak és Molnár Tibor rajztanárnak, színdinamikai szakmérnöknek, akikkel közös munkáim voltak.
 
Kaposvár, 2011. március 20.
 
                                                             Tisztelettel: Gőzsy Gáborné Majláth Erzsébet
 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bozsy48.blog.hu/api/trackback/id/tr592746094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása