Bözsy

ÁLLÁSFOGLALÁSOK

a Lesz még magyar köztársaság! tüntetésen

Közzétesszük az Operaház előtt az Andrássy úton 2012. január 2-án este elhangzott beszéd szövegét.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Magyar Polgárok
 

Van egy régi és szép, még a 17. századból származó francia aforizma, amely így szól: A képmutatás a bűn tisztelgése az erény előtt! Ma este a mögöttünk magasodó Operaházban a Fidesz a most hatályba léptetett saját, senkivel meg nem osztott Alaptörvényét ünnepeli. Mi pedig itt az Andrássy út aszfaltján alkotmányos jogaink védelmében gyűltünk össze. A bűn gyülekezik az Operában, és vele szemben a magyar történelemben nem először, az erény helye a pesti utcán van. Az Opera ma este a képmutatás háza, az utca viszont az alkotmányos erényeké, Tekintsenek az Opera fényes ablakaira! A képmutatás, íme, tiszteleg az erény előtt.         
Magyarország miniszterelnöke felesküdött a jogállami forradalom alkotmányára, ezzel arra is, hogy védelmezni fogja, majd megdöntötte. Rendszeresen azzal kérkedik, hogy ő és alaptörvénye is a magyar szellemet képviseli. Pedig ez nem igaz, az övé legfeljebb Horthyra mutat, míg a mi jogállami alkotmányunk mögött dicsőséges alkotmánytörvények és a legjobb magyarok hosszú sora áll. Az övé Horthy, a miénk Széchenyi, Eötvös, Deák és Bibó István. A jogállami forradalmunk alkotmánya abba a sorba illeszkedik, amely az 1848-as jogkiterjesztő, úrbériséget megszüntető, a társadalmi forradalmat betetőző áprilisi törvényekkel kezdődött el, majd a kiegyezés közjogi művével és a dicsőséges 1946. évi I. törvénnyel folytatódott.
Miféle jószág a szabadság? Az egyik kiváló jogász, volt köztársasági elnök, még a jogállami forradalom előtt azt írta, hogy ha a szabadságjogokat rendezetlenül hagyjuk, akkor úgy fogy el a szabadság, ahogy a környezet elszennyezésével a belélegezhető levegő és az iható víz is elfogy.  A szabadság olyan jószág, amelynek jelenléte természetes, csak a hiánya fájó.  A mostani kormányzat azzal ámított bennünket, hogy az elvett szabadságért jóléttel és biztonsággal fizet.  Látjuk már az eredményt: a nyomor már elviselhetetlen és a káosz felé rohanunk. A kormány megalakulása óta egyre kínzóbb a légszomj. 
Aki a jogállami forradalom idején született, ma már elmúlt húsz, aki pedig akkor tízéves volt, mára elmúlt harminc éves. Ez a két nemzedék sok keserű tapasztalatot megélt, de nem tudja, mit jelent az állami elnyomás. Az ő érdekükben is meg kell védenünk a szabadságot. De mindenekelőtt őket kell megkérnünk, hogy nemcsak önmaguk miatt, de még meg sem született gyerekeikre gondolva, ne hagyják el végleg ezt az országot, hanem itt védjék meg személyes szabadságunkat.
Egy olyan mondat van a nyelvemen, amelynek a kimondását még néhány hónappal ezelőtt is túlzásnak éreztem. Most már kimondom ezt a figyelmeztetést: Sokkal jobb sors egy demokratikus jogállam bukott miniszterelnökéé, mint egy tekintélyelvű országban a népharag által eltávolított nem legitim vezetőé, és a bukott diktátoré. Ugyanezt a figyelmeztetést a miniszterelnök kíséretének tagjai is megfontolhatnák!
Van ötletem arra is, hogy mit kellene kérnünk. Figyelmeztessük a mai operabál fényes közönségét, ezeket az estélyi ruhás hölgyeket és sötét öltönyös urakat, hogy ha visszatérnek munkahelyükre az Országházba, volna egy feladat! Merthogy itt motoszkál valami gondolat, szerény kérés, hogy mielőtt befejezik működésüket, amelyen hát, tudják ők is, nem volt áldás, még tegyenek meg egy gesztust: Vonják vissza az Alaptörvényüket, meg az összes jogkorlátozó sarkalatos törvényüket még mielőtt távoznának. Adják vissza szabadságunkat és szabadságunk intézményeit. Ők erre persze biztos visszakérdeznek majd, hogy ugyan miért is teljesítenék a kérést? A válasz olyan egyszerű igazság, amelyre ők mindig fogékonyak voltak: Ha semmi másért, saját személyes érdekükben teljesítsék a kérést!
 

 Éljen a Magyar Köztársaság! Éljen a jog! Éljen mindenki a jogaival!
 

Szövés és fotózás:  Gőzsy  Gáborné                                                                                                                                             

Művészetek Palotája

Fotó: Gőzsy Gáborné                                                       

Szia Mariska! Ma nem fonhatok, mert Luca napján nem szabad, de csütörtökre megbeszélhetjük, ha jó? Bözsy

Fotó: Gőzsy Gáborné                                                    

Hay-Lovasi bítzenés szindarab: A kéz ősbemutatója a héten volt a kaposvári Csiky Gergely Színházban. Hogy mire való a kéz? Nemcsak gitárpengetésre. Amilyen határozott a kézfogásom, olyan határozott rajongója lettem a kaposvári a fotóspróbáknak.

Fotó: Gőzsy Gáborné                                                    

Kerényi Imre a történelmi festményei meg egyéb dolgai ellenére kifejezetten jó színházi rendező, legalábbis a Kései találkozás légies, könnyed előadás lett kellemes, hangulatos zenei betétekkel. A budapesti József Attila színházban Huszti Péter és Piros Ildikó házaspár vendégjátékában láthattam vasárnap.

Az életből vett igazságokkal bombázta a tengerparti gyógyszálló főorvosa és betege a nézőteret, de játékosan tette. Kerényi a megszokott hatásvadászatot is teljesen visszafogta: maximum a díszlet mögé vetítettek odaillő hangulatfestő képeket: presszót, kórtermet, katedrálist. Igaz, ebbe az Arbuzov-darabba nem is illett volna a díszmagyar, mint ahogy a Bánk bánban a meráni udvart beöltöztette, ahogy a vidékről csoportos busszal érkező nézőkön sem mutatott volna jól a Bocskai díszöltözék.

De a legjobban a színészvezetés tetszett. Megkönnyeztem Huszti Pétert és Piros Ildikót, ahogy egymást segítve szeretettel játsszák a szerepüket vagy ahogy Ildikó a tapsnál  kedvesen hozzábújt Husztihoz. (Huszti most épült fel egy súlyos betegségből, hallottam a büfében egy hatvani házaspártól, de ennek nem találtam a neten nyomát.) A régebben tévén, Tolnay Klárival és Mensáros Lászlóval adott változat is egyéni volt, de sokkal kevésbé volt meghitt a díva és az agglegény játékával. Négyszer hívták őket vissza Husztiékat vastapssal, aztán elfáradt az 50-70-es közönség.

Szélkiáltó a könyvtárban. Amikor a zenészek meglátták a teltházat és az érdeklődő gyerekhadat, döntöttek a  gyerekek javára.

   
Fotó: Gőzsy Gáborné

A Brémai muzsikusok, harmadéves színészhallgatók előadásában.

Fotó: Gőzsy Gáborné

Kocsis Pál fantasztikus ötletekkel tartja féken az öt színházi bestiát, miközben a kaposvári stúdióban indul utazásra a néző. Remekek a színésznők. Nagyon élveztem az előadást. Az első képeken Csapó Virág több arca:

Fotó:Gőzsy Gáborné 

Kay Pollak svéd rendező Hétköznapi mennyország című filmjéből Matuz János komponált színdarabot a kaposvári Csiky Gergely Színház számára: az új színházigazgató, Rátóti Zoltán mellett Funtek Frigyes is szerepelt.

  Fotó: Gőzsy Gáborné

Philadelphia és New Orleans után New Yorkban is hordták a kendőimet: mármint az biztos, hogy hárman hordták.

Kati és Bence mellett már kollegájuk, Barna is felpróbálta. Mindenkinek köszönöm, ezt a közös képet pedig, ami a Central Park melletti utcákban készült, ki is teszem a nyaralásuk végéről. Azt külön köszönöm, hogy nem a Szabadság-szoborra húzták, kicsit aggódtam a beharangozott akció miatt.

(Aki szeretne ilyen kendőt, írjon nekem - gozsybozsyKUKACgmail.com.)

Majálisszerűség volt Kaposváron, a donneri városrészben, a Kapos folyó közelében: nyárbúcsúztató ingyen kaja, ingyen piával. Kevesen kaptak meghívót, inkább a zajra mentek az emberek. Szita Károly polgármester is ott volt, és megkóstolta Vida Árpád főztjét. A kiküldött riporterek faggatták az összegyűlteket közérzetükről, kevés sikerrel. Ingyen sörrel a kezében ugyanis senki nem fakad panaszra. Pedig lehetne: A Kapos partján élőket a folyó milyensége nyugtalanítja, persze, hogy érzékenyen érint  bennünket a vezetőink szájából elhangzó buta érvelés: "Ja, a Kapos nem Kaposváré". Már kialakulhatna valamilyen kommunikáció a pécsi Vízügyi Igazgatósággal a lakók és a város érdekében, nem bánnám.  A folyó gátját, medrét sem ártana rendben tartani. Egy szakembertől azt hallottam, hogy a folyó medréből félméter kotradék a gátra kirakva egy méterrel emeli meg a védelmet. A mostanában sokasodó felhőszakadások is sürgetnék a munka elvégzését.

A mi utcánkban, a Kapos folyó mellett a szennyvíz is nagy gond, egyórás eső után már veszélyezteti a lakásokat. Korábban a gerincvezetékeket évente legalább egyszer átmosták. Kíváncsi lennék pl. a csatorna díjat mire használják, amit mi becsülettel befizetünk.

Persze azért sok vidám fotót készítettem a népvidámító rendezvényről:

Fotó:Gőzsy Gáborné                                                       

Csak egy éve szövök a kaposvári Motolla szakkörben, és már Amerikában is hordják a kendőimet, legalábbis ezt bizonyítja sorozatában Kati lányom és Bence. A nyaralásuk alatt New Orleansba is eljutottak a kedvenc kendőim Philadelphia után. A második helyszín tesztelésén az derült ki, hogy a stóla a nap ellen is véd, az aligátornak is jól áll, és még egy zenés felvonuláson is hasznos lehet.

(Ezt kihagytam a múltkor, de ha szeretnél ilyen kendőt, írj nekem - gozsybozsyKUKACgmail.com.)

A fiatalok nagyon jók voltak a Régi nyár című darabban. Czakó Julianna, Czene Zsófia, Rácz Panni, Marofka Mátyás.

Fotó: Gőzsy Gáborné                                                   

?
Hol a régi szerelem?
Hol van az a nyár?
Átsuhant a szívemen.
Hol van az a tűz,
ami karjaidba űz?
Hol van az a láz?
Hisz a szívünk csupa gyász!

Hol van az a nyár?
Hol a régi szerelem?
Jaj de messze jár!
Bánat ül a szívemen.
Közeleg a tél,
hull a fáról a levél.
Hol van az a nyár?!
Elsuhant már.

Szívemben a száz gyönyörű emlék,
elsárgul száz kicsi színes kép.
Egy forró május, egy édes nyár,
lepréselt sárga virágok már.

Hol van az a nyár?
Hol a régi szerelem?
Hol van az a nyár?
Átsuhant a szívemen.
Hol van az a tűz,
ami karjaidba űz?
Hol van az a láz?
Hisz a szívünk csupa gyász!

Hol van az a nyár?
Hol a régi szerelem?
Jaj de messze jár!
Bánat ül a szívemen.

Fotó:Gőzsy Gáborné                                                                                                                                                           

Kegyetlen jelenetekkel kezdődik a finn írónő, Sofi Oksanen Tisztogatás című tragédiája. A kaposvári Csiky Gergely Színházban odasúgtam  Szemerédi  Fanninak, hogy ez nem az én lelkemnek való. Néztem a menekülési irányt. De azért fotóztam.

A magányosan éldegélő öregasszony egy napon ismeretlen fiatal lányt talál a kertjében, kettejük beszélgetéseiből fájdalmas történetek bontakoznak ki az erőszakról, a mindent elnyomó hatalomról, a szerelemről, a vágyról, a félelemről. Míg két különböző generáció hőseinek ugyanazzal a feladattal kellett megküzdeniük a színpadon, nekem a nézőtéren a gyávasággal. Végül a szünet után nem néztem végig a darabot, amit utólag nagyon sajnálok.

A darabot a Kossuth-díjas Valló Péter rendezésében mutatják be, egyszerű környezetben, vibráló atmoszférát teremt az amúgy is megrázó történeteknek. Főbb szerepekben: Lovas Rozi, Takács Katalin, Grisnik Petra, Kaszás Gergő. Sofi Oksanen idézem a saját darabjáról: „Egy totalitárius állam elnyomásának pszichológiai következményei érdekeltek. A történelmet mindig is a férfiak írták, ez így van évezredek óta, engem viszont nem az érdekel, hogy mi zajlott odakint a nagybetűs történelemben, hanem az, hogy mi történt ezalatt a konyhában." Ez alapban szimpatikus próbálkozás.

Fotó: Gőzsy Gáborné

Fotó:Gőzsy Gáborné

Édesem, csak lélegezz,
Mint a túlvilág.
Táncba csalt s most így szuszog,
Szép, de fáj a tánc.

Gyorsul úgyis mindenem,
Mint az ölelés,
Épp a vége egy rövid
Görcsberepülés.

És ezért most tánc -
És ezért most táncolunk,
És ezért most ránc -
És ezért most ráncolunk
Cipőt, szemet - ahogy nevet, s időt.

Jobbra lassan, balra lassan,
Ritmus halkan ring a hajban,
Újra kavarog a -
Végre csikorog a -
Mégis mosolyog a -
Napra hunyorog a -

Tánc a ködben, tánc a jégen,
Tánc a hóban, tánc a fagyban,
Tánc a ködben, tánc a jégen,
Tánc a hóban, tánc a fagyban,
Tánc a ködben, tánc a jégen,
Tánc a hóban, tánc a fagyban.
Tánc.

Kati lányom és barátja, Bence amerikai nyaralásukon készült képeinek köszönhetően akár azt is kijelenthetném, hogy hagyománya van a kendőimnek, pedig csak egy éve tanulok szőni a kaposvári Motolla szakkörben. Vagy csak mindent jól illusztrálnak a tengerentúlon. 

Már Amerikában is hordják a kendőimet. A lányom és a Bence.

Márta megmutatta a székely festékest, azóta elszabadult a fantáziám.